Római Pince - Römerkeller – Restaurant (Hévíz)
/
Enlarged gallery photo

Római Pince - Römerkeller

Restaurant

A Római Pince 2004-ben nyitotta meg kapuit Hévíz legkedveltebb kirándulóhelyén, a sajátos arculatú, falusias jellegű Egregyen, hogy családi vállalkozásként egyedi hangulattal, változatos kínálattal és nagy vendégszeretettel nyújtson maradandó gasztronómiai élményt vendégeinek. Egregyre már az ötvenes években is sok turista látogatott el hévízi üdülése során, ám ekkor még csak a környéken élő családok szőlői és pincéi voltak megtalálhatóak a Román kori emlékek között csodálatos panorámával. A pincegazdák szívesen kínálták boraikat a kirándulóknak és beszélgettek velük némi harapnivaló mellett a szőlőtőkék tövében. Az egyre növekvő vendégforgalom következtében a hetvenes években sorra nyíltak a szőlőhegyen kisebb vendéglők, borozók, hogy a betérők hosszabban is elidőzhessenek e gyönyörű vidéken finom bor és ízletes ételek mellett. Az épületet és kerthelyiségét úgy alakítottuk ki az évek folyamán, hogy jól illeszkedjen a környező római kori emlékek forma- és hangulatvilágához, ugyanakkor a magyar hagyományokat, borkultúrát is bemutassa, mindezt családias, igényes, vendégmarasztaló környezetben. A hozzánk érkező vendégeket nagy vendégszeretettel, bőséges étel- és italkínálattal várjuk. Ódon hangulatú boltíves pincénkben a tradicionális magyar (pl. zalai) ételek mellett a nemzetközi konyha remekei is megtalálhatóak, borlapunk pedig a legismertebb magyar borvidékek és pincészetek kiváló minőségű borait kínálja. Főidényben hétvégén élőzenével is kedveskedünk vendégeinknek. Kisebb társaságok részére – 15 fő résztvevő esetén – szervezett borkóstoló programokat is tartunk sommelier vezetésével, hogy bemutathassuk hazánk borkultúráját, leghíresebb pincészeteit és azok borait. Vállaljuk továbbá vállalati rendezvények, illetve családi és baráti összejövetelek – mint például születés- vagy névnap, eljegyzés, netán osztálytalálkozó, nyugdíjas búcsúztató – szervezését, lebonyolítását is 60 főig. Egyedi hangulatú pincénkben mintegy 60 fő, míg nyáron a csodálatos panorámájú kerthelyiségünkben további 100 fő élvezheti az ízletes ételek és könnyű, gyümölcsös borok harmóniáját. Térjen be hozzánk, legyen Ön is a vendégünk! Szeretettel várjuk Önt és családját, rokonait, barátait, munkatárasait Egregyen a Római Pincében! Borda László tulajdonos

Magyar nyelven · In Hungarian

Quick overview
🍽️ Restaurant 💳 Cash / Bank card 📅 Table reservation

Location

Direct answers & FAQ

Frequently asked questions about Római Pince - Römerkeller

For the payment options at Római Pince - Römerkeller (cash, bank card, SZÉP card), ask on site or use the contact details provided: phone: +36 30 916 9916.
Római Pince - Römerkeller welcomes guests with a comfortable interior and quality hospitality.
For the exact opening hours of Római Pince - Römerkeller, ask on site or use the contact details provided: phone: +36 30 916 9916.
Római Pince - Römerkeller welcomes guests with a quality restaurant offering. Tables can be reserved by phone at +36 30 916 9916.
Római Pince - Römerkeller is located at 8380 Hévíz Dombföldi u.2023/1. (Hévíz). The venue is easy to reach by car and public transport, and the Google Maps button on the listing starts route planning with a single click.

Reviews (0)

Write a new review

★ ★ ★ ★ ★

💬

No reviews for this place yet. Be the first!

📱

QR code of Római Pince - Römerkeller

Scan it with your phone to open this page!

QR code
https://guestro.hu/en/venue/romai-pince-romerkeller