Lucullus Étterem – Restaurant (Noszlop)
/
Enlarged gallery photo

Lucullus Étterem

Restaurant

Tényleg túl van tolva a marketing, kifejezetten a híre és a honlapon található rendkívül bő választék vonzott bennünket az étterembe, de sok tekintetben csalódást okozott. Nem foglaltunk asztalt, igaz, mert olvastam, hogy 120 férőhellyel rendelkeznek. Gondoltam 2 fő 12 órakor meg tud ebédelni, de sajnos a teraszra irányítottak, ahol a novemberi kellemes 14 fok ellenére az árnyék és a szél szél miatt kabátban is fáztunk. A kiszolgálás nem túl udvarias, inkább kedvetlen,, de gyors volt. A libamájas levest langyosan kaptam meg, kevés volt, és maximum 5 apró máj illetve zúza darabka volt benne. A férjem a halászlét rendelt, ő melegen kapta, kissé sótlannak találta. Főfogásnak szarvast rendeltem áfonyamártással, amit nagyon szeretek. Ez a mártás valamilyen gyümölcsből készült, de nem hinném az íze alapján, hogy áfonyából. Engem a felismerthetelen iskolai menzás mártásokra emlékeztetett. A szarvashús ízlett, de ez a fogás sem forrón került elém. A rántott borda, amit a férjem rendelt, vékony és száraz volt. Desszertet és kávét is szerettünk volna fogyasztani, de mire ehhez értünk volna, elment tőle a kedvünk. Az ebéd vége felé kértünk még üdítőt, de nem kaptuk meg a fizetési szándékunk jelzéséig, elfelejtette a pincér, így lemondtunk róla. Nekem nem tetszik az önkiszolgáló savanyúság pult nem azért megyek egy ilyen drága étterembe, hogy meregessem magamnak a savanyúságot, mint a boltban. Kiválasztottam, kértem, de nem kaptam. Mi többet biztosan nem megyünk a Lucullus étterembe. Az ár érték arány sem megfelelő: a fent felsorolt 2 x2 fogás és 2 üdítő csaknem 10.000 forintba került.

Magyar nyelven · In Hungarian

Quick overview
🍽️ Restaurant 💳 Cash / Bank card 📅 Table reservation

Location

Direct answers & FAQ

Frequently asked questions about Lucullus Étterem

For the payment options at Lucullus Étterem (cash, bank card, SZÉP card), ask on site or use the contact details provided: phone: +36 20 937 0319.
Lucullus Étterem welcomes guests with a comfortable interior and quality hospitality.
For the exact opening hours of Lucullus Étterem, ask on site or use the contact details provided: phone: +36 20 937 0319.
Lucullus Étterem welcomes guests with a quality restaurant offering. Tables can be reserved by phone at +36 20 937 0319.
Lucullus Étterem is located at 8456 Noszlop Dózsa György utca 7. (Noszlop). The venue is easy to reach by car and public transport, and the Google Maps button on the listing starts route planning with a single click.

Reviews (0)

Write a new review

★ ★ ★ ★ ★

💬

No reviews for this place yet. Be the first!

📱

QR code of Lucullus Étterem

Scan it with your phone to open this page!

QR code
https://guestro.hu/en/venue/lucullus-etterem