Halászkert Étterem
Balatonfüreden, a megújult reformkori városrészben, a 71-es balatoni főút és a Zákonyi Ferenc sétány kereszteződésénél található a település egyik legrégebbi, legpatinásabb étterme. A Halászkert az 1940-es években már nagy népszerűségnek örvendett a halételeket kedvelők körében. Ekkoriban még viszonylag kis kerthelyiség és nádtetős épület várta a betérő vendégeket, ám az épület 1961-ben teljesen leégett. A nemzetközi hírű, Kossuth- és Ybl-díjas építész, Makovecz Imre tervei alapján 1963-ban újjáépült az étterem, amely azóta is romantikus vacsorázó hely Füreden. Éttermünk halválasztékára különösen büszkék vagyunk, számos más, különleges ételeink közül ezek a legkeresettebbek. Ízeikben és tálalásukban őrzik, felidézik a tóparti táj jellegzetes hangulatát. A balatoni halászlé harcsafilével, a harcsapörkölt túrós csuszával és a harcsamáj vaslapon sütve hagymás tört burgonyával kiemelkedik a sokszínű választékból. Vacsora után kellemes ellazulást, szórakozást nyújt a Sunset éjszakai bárunk, amely a szezonban, májustól szeptemberig, hajnali négy óráig tart nyitva. Reméljük, hogy a fenti sorokat olvasva hamarosan Önt és családtagjait, barátait is a vendégeink között üdvözölhetjük!
Magyar nyelven · In Hungarian
Location
Frequently asked questions about Halászkert Étterem
Reviews (0)
Write a new review
💬
No reviews for this place yet. Be the first!
QR code of Halászkert Étterem
Scan it with your phone to open this page!
Similar places nearby
The details (opening hours, contact, menu) were last updated: 2026-06-17. Report an error to customer support.