Budakert Vendéglő – Inn (Budaörs)
/
Enlarged gallery photo

Budakert Vendéglő

Inn

Kedves leendő Vendégünk! A Budakert Vendéglő (volt Rózsakert Vendéglő) Budaörs egyik legrégebbi vendéglátóhelye. A fővárostól mindössze 5 percnyire található, a Budaörsi Játékszín tőszomszédságában, a város központjában. Az étterem az 1900-as évek elején már a helyiek kedvenc szórakozó helye volt. Az elmúlt több mint száz év alatt működött italboltként, kocsmaként, vendéglőként, disco-ként is. Mostani arculatát 1999-ben nyerte el, mely próbálta megőrizni a régebbi korok hangulatát, polgári miliőt sugározva. Családias hangulatú, barátságos éttermünk kertjében nyáron, több évtizedes fák hűs árnyékában, madárcsicsergés mellett tölthetik idejüket Vendégeink. A kerthelyiség egyik sarkában kialakított játszóterünkön hintázhatnak, csúzdázhatnak, kötélre mászhatnak és táblára rajzolhatnak kis vendégeink. Konyhánk a hagyományosan magyar ételek házias ízeit képviseli, de megtalálhatók a nemzetközi igényeket is kielégítő, az egészséges táplálkozás követelményeinek megfelelő fogások. Állandó étlapunkon azok az ételek szerepelnek, melyet visszatérő vendégeink keresnek. Havonta változó étlapunk választékát az adott időszaknak (tavasz, nyár) vagy a hónapra jellemző eseménynek (farsang, húsvét, vad, liba vagy karácsonyi étkek) alapján állítjuk össze. Külön ajánlatunk van a gyerekeknek is. A legnagyobb magyar borászok borai közül lehet válogatni, különleges borokat is. Széles választékát nyújtjuk az igazi magyar pálinkáknak (23 féle).

Magyar nyelven · In Hungarian

Quick overview
🍽️ Inn 💳 Cash / Bank card 📅 Table reservation

Location

Direct answers & FAQ

Frequently asked questions about Budakert Vendéglő

For the payment options at Budakert Vendéglő (cash, bank card, SZÉP card), ask on site or use the contact details provided: phone: +36 23 440 225.
Budakert Vendéglő welcomes guests with a comfortable interior and quality hospitality.
For the exact opening hours of Budakert Vendéglő, ask on site or use the contact details provided: phone: +36 23 440 225.
Budakert Vendéglő welcomes guests with a quality inn offering. Tables can be reserved by phone at +36 23 440 225.
Budakert Vendéglő is located at 2040 Budaörs Szabadság út 46. (Budaörs). The venue is easy to reach by car and public transport, and the Google Maps button on the listing starts route planning with a single click.

Reviews (0)

Write a new review

★ ★ ★ ★ ★

💬

No reviews for this place yet. Be the first!

📱

QR code of Budakert Vendéglő

Scan it with your phone to open this page!

QR code
https://guestro.hu/en/venue/budakert-vendeglo